Fogszabályozás

Rendelőnkben gyermekeknek, serdülőkorúaknak és felnőtteknek egyaránt vállalunk fogszabályozást. Szabályos fogsorral könnyebb az evés, a fogak tisztán tartása, de a beszéd során a hangképzés is. Szabályos fogsorral sokkal határozottabb az ember és bátrabban mosolyog.

Sokan azt gondolják, hogy a fogszabályzás csak esztétikai kérdés, pedig NEM. A fogazati rendellenességek könnyen vezethetnek emésztési problémákhoz, nyaki, gerinc fájdalmakhoz, akár migrénhez is. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy magunk és szeretteink fogazata ép és egészséges legyen. Állapottól, kortól és lehetőségektől függően legyen szó rögzített, vagyis állandó, vagy kivehető fogszabályozóról, bármelyiket megvalósítjuk. Természetesen, mint minden orvosi kezelés esetében, itt is elengedhetetlen az alapos vizsgálat, így a lehetőségekről, valamint a fogak szabályozásához felhasználható eszközökről és módszerekről teljes körű tájékoztatást kizárólag a fogszabályozással foglalkozó orvos adhat.

Mennyi ideig tart a fogszabályzás?

A fogszabályozó kezelés folyamata is konzultációval kezdődik. Fontos, hogy megismerje egymást az orvos és páciens, és közösen határozzák meg a kezelés legfontosabb kérdéseit: így a kezelési célokat, a várható kezelési időt, lehetséges típusú fogszabályozó készülékeket és a kezelési díjat.

A pontos kezelési terv elkészítéséhez először röntgenfelvétel és lenyomat készül a páciens fogazatáról. Ezek ismeretében alakítjuk ki a kezelési tervet, majd annak véglegesítése után a következő alkalommal elvileg akár meg is történhet a készülék felhelyezése. Ez rendszerint fél-egy órás fájdalommentes fogászati beavatkozás.

A fogszabályozás folyamatában nagyon fontos a rendszeres ellenőrzés és az orvosi utasítások betartása. A kezelés csak akkor hozza meg a tervezett eredményt, ha a páciens rendszeresen megjelenik a kontrollidőpontokon, és odafigyel az alapos fogápolásra, és a kivehető kiegészítő eszközök előírás szerinti alkalmazására.

A folyamat azonban nem ér véget akkor sem, ha a sikeres fogszabályozás végeztével a fogorvos eltávolítja a fogszabályozó készüléket. Az elért eredmény megtartása érdekében szükséges egy ún. retenciós készülék viselése. Ez lehet fix, vagy éjszakánként viselt kivehető készülék is, melyről az orvos a konkrét eset ismeretében fog dönteni. Ezeknek a lépéseknek a megvalósítása a fogazati rendellenességek függvényében 1 évtől akár 4 évig tartó folyamat is lehet. Természtesen a kezelési terv kialakítása során az orvos erről is tájékoztatja a pácienst.

Bimaxilláris funkciós készülékek: Fränkel

A készülék behelyezést követően mindkét állcsontot egyszerre fogja közre (bimaxilláris) és így fejti ki hatását a fogakra, illetve a csontozatra. Több típusa létezik, melyek különböző eltéréseket hivatottak korrigálni. A csonthártya stimulálásával nem csak a fogak helyzeti rendellenességeit, hanem a csontnövekedés irányát is tudja befolyásolni.

Bimaxilláris funkciós készülékek: Hansa

A készülék behelyezést követően mindkét állcsontot egyszerre fogja közre (bimaxilláris) és így fejti ki hatását a fogakra, illetve a csontozatra. Több típusa létezik, melyek különböző eltéréseket hivatottak korrigálni. Jellegzetessége a felső lemezhez csatlakozó ajakrács, mely képes ajakszorítás során átvinni az aktivált izmok erejét a felső állcsont fogaira.

Upload Image...

Bimaxilláris funkciós készülékek: Twin block

Ezt a készüléket Angle II. eltérés kezelésére alkalmazzuk. Külön egy alsó és egy felső lemezből áll, melyek egyenként helyezhetők be és távolíthatók el. Az alsó lemez esetén a kisőrlő fogak, a felsőnél pedig a kis- és nagyőrlő fogak területén kialakításra kerül egy akrilátblokk, melyek a fogak összezárásakor egymáson elcsúszva „előre haraptatják” az alsó állcsontot.

Bracket

A rögzített fogszabályozó készülékek azon részét, mely közvetlenül a fogakra van rögzítve, bracketeknek nevezzük. Ezekbe az elemekbe helyezzük be és rögzítjük az általunk használt rendszernek megfelelő módon a fogszabályozási íveket, melyek a fogívforma kialakításáért lesznek felelősek. Különböző típusú bracketeket ragasztunk az egyes fogakra/fogcsoportokra, melyekbe egyénileg meghatározott értékek vannak „bekódolva” az adott fogak ideális pozíciójának elérése érdekében. Az elemek készülhetnek fémből (hagyományos) vagy kerámiából („esztétikus”).

Upload Image...

Delaire – maszk

Upload Image...

Eva – Platte

Fix retainer

A fogszabályozási kezelés befejeztével annak érdekében, hogy megőrizzük az általunk beállított ideális fogazati viszonyokat, valamilyen retenciós készüléket alkalmazunk. A fix retainer egy rögzített fém ív, melyet az alsó és/vagy felső állcsont elülső fogainak belső felszínére rögzítünk kompozit segítségével, ezzel meggátolva azok kezelést követő elvándorlását.

Upload Image...

Linguál ív

Upload Image...

Lip bumper

A készülék az alsó első őrlőfogakra kerülő gyűrűkhöz csatlakozik vagy rögzített, vagy kivehető formában. Az alsó ajakizomzat szorító erejét felhasználva fejti ki hatását a fogazatra. Alkalmazható ajakszorítás kiküszöbölésére, az őrlőfogak döntésére, helyfenntartásra, vagy akár torlódás feloldására is.

Upload Image...

Multibond készülék: fém

Rögzített készülék, melynél a fogakra „hagyományos’ bracketeket ragasztunk és ezekbe az aktuális fogazati helyzet alakításához szükséges ívet (leggyakrabban nikkel-titánium/acél) gumi, illetve fémligatúrákkal rögzítjük. Ebben az esetben az alkalmazott bracketek anyaga fém, így ezek színben eltérnek a fogazattól.

Upload Image...

Multibond készülék: kerámia

Rögzített készülék, melynél a fogakra „hagyományos’ bracketeket ragasztunk és ezekbe az aktuális fogazati helyzet alakításához szükséges ívet (leggyakrabban nikkel-titánium/acél) gumi, illetve fémligatúrákkal rögzítjük. Ebben az esetben az alkalmazott bracketek anyaga az esztétikai zónába kerámia, mely színét tekintve szinte teljesen átlátszó.

Upload Image...

Orthodonciai mini-implantátumok: Infrazygomaticus implantátum

Orthodonciai mini-implantátumok: Interradicularis implantátum

Upload Image...

Orthodonciai mini-implantátumok: Palatinális implantátum

Upload Image...

Transzpalatinális ív (TPA)

Upload Image...

Retenciós lemez

A fogszabályozási kezelés befejeztével annak érdekében, hogy megőrizzük az általunk beállított ideális fogazati viszonyokat, retenciós készüléket alkalmazunk. A retenciós lemez egy kivehető készülék, amely megjelenésében a tágítócsavaros aktív lemezekhez hasonlít, annyi különbséggel, hogy hiányzik belőle a csavar, így ez egy teljesen passzív lemez.

Upload Image...

Retenciós sín

A fogszabályozási kezelés befejeztével annak érdekében, hogy megőrizzük az általunk beállított ideális fogazati viszonyokat, valamilyen retenciós készüléket alkalmazunk. A retenciós sín egy kivehető készülék, melyet hagyományos vagy digitális lenyomatok alapján készített mintákra formáznak mélyhúzott műanyag fóliából. A sín ezáltal a fogazatra tökéletesen illeszkedik és anyagából adódóan szinte teljesen átlátszó.

Upload Image...

Tágítócsavaros aktív lemez

Kivehető készülék, mely egy akrilát alaplemezből és ahhoz csatlakozó ívből, kapcsokból, valamint csavar(ok)ból áll. Leggyakrabban váltófogazati időszakban indikált alkalmazása a fogak döntésére, a csavarok segítségével a fogívek tágítására vagy segédelemek beépítésével rossz szokások kiküszöbölésének segítésére (nyelvlökés, ajakszorítás).

Upload Image...

Trainer

Kivehető készülék, mely mindkét állcsont fogazatát egyszerre fogja közre. Megjelenését tekintve egy sportokhoz használt fogvédőhöz hasonlítható. Hordása során a szájkörüli izomzat erejét használja fel azok idegi szabályozásának megváltoztatására és az állcsontok egymáshoz való viszonyának átalakítására.

Upload Image...